Itt és most akár le is zárhatnám azzal a blogot, hogy az előkészületekben mindent megírtam, a virtuális kirándulást egy az egyben ismételte a valódi. Ritkaság, hogy valami ennyire tervszerűen, pontosan úgy menjen, ahogy az ember megtervezi. Ez a három nap nagyjából éppen így sikerült...

Ha valaki nem olvasta volna, feltétlenül lapozzon vissza ahhoz a posthoz, ahol megírtam, hogy miképp nyertünk egy kétszemélyes londoni utat Madonna-koncerttel (http://buy-buy-london.blog.hu/2009/06/29/buy_buy), azután ahhoz, hogy miképp állítottam össze előre a neten ennek a három napnak a programját (http://buy-buy-london.blog.hu/2009/06/30/az_ut_megtervezese), és csak utána érdemes visszatérni ide, hogy miképp is abszolváltuk a tervet.

Szombat, július 4. A gép normálisan 7:10-kor felszáll és London Gatwick repülőterén két és fél óra múlva leszáll. Kisebb gyalogtúra Gatwicken, reptéri metróval át a másik terminálra, ahonnan a Gatwick Express félóra alatt beröpít a Viktória pályaudvarral, s bár innen akár haza is lehetne sétálni (megtesszük még egyszer kétszer ezt az utat gyalog a következő három napban), most elsőre jobb megoldásnak tűni egy klasszikus angol taxi a szállodáig.

A Lancaster Hotel tulajdonképpen egy kellemes középkategóriás szálloda, bár a nekünk kiosztott földszinti szobának van egy-két hátulütője. Az egyik, hogy a recepciótól mindössze egy örökre bezárt szárnyas ajtó választja el, így nem merünk nagyon mozgolódni, az amúgy nyikorgós ágyunkban... Egy másik, hogy a viszonylag tágas fürdőszobában, ahol hely lett volna bőven, mosdó gyanánt mindössze egy tenyérnyi kézmosót szereltek fel... Kézmosót? Ez is túlzás, hisz a kézmosáshoz is legalább két tenyérnyi felület kéne!

Azt már korábbi utjainkon megszoktuk, hogy egy angol szállodának soha sincs angol személyzete, inkább indiai, de - talán éppen ezért - az indiaiak már feljebb léptek a ranglétrán, ők most már csak akkor kerülnek elő, ha a menedzsert hívja a recepciós... Maga a recepciós viszont manapság legfeljebb lengyel vagy ukrán, a londiner, a pincér valamint a takarítónő pedig magyar vagy kínai... A reggelinél a szobaszámot felíró kislány például Sopronból került ide, reggel fél ötkor kel, hogy a kettes zóna széléről hatra beérjen a munkahelyére, és hat nap után jár neki egy pihenőnap. Szerencsésnek mondja magát, hogy a szabadnap nem változó, hanem fixen kiszámítható: mindig kedd, egyszersem szombat vagy vasárnap...

Na, de nem arra való a szálloda, hogy itt töltsük három londoni napunkat, kipakolás és erőgyűjtés után irány a London Eye, ahonnan majd a hajónk indul a Madonna koncertre. Természetesen gyalog, egyrészt azért, mert így máris keresztülvághatunk a Sohón, és a Trafalgar Square-en is, ami London legzsúfoltabb tere (még a Google Earth-re sem tudott olyan műholdas kép felkerülni róla, hogy ne legyen tömeg.) Nos, ha valamikor, hát most azután még nagyobb ez a tömeg minden korábbinál és elképzelhetőnél! Először azt hisszük, hogy most is valami T-s reklámfilmet forgatnak, hisz rettenetes hangerővel szól a zene, a tér meg pink-szürke színvilágban úszik, de azután hamar rájövünk, hogy Londonban (azon belül a Trafalgar Sqare-en) most tartják a meleg büszkeség napját, és ez bizony rózsaszín parádé. Ráadásul ebben az évben erre a napra esett a nyár is (kivételesen kevés felhő volt a londoni égbolton, a hőmérő meg felkúszott 26 fokra), úgyhogy az Adam's familyre vagy éppenséggel az ellenkező neműre kifestett arcok már olvadoztak a kettős melegségben, s hiába volt a tér közepén élőkoncert, mi megpróbáltunk inkább a széleken átvergődni a tér túloldalára, majd onnan is el, lefelé a Temze-partra, hogy az egyik millenniumi gyaloghídon átsétálva fényképezzünk egy kis Big-Bent, Parlamentet, majd közelítsünk a hajóállomáshoz...

Nos a tömeget itt se tudtuk megúszni. Aki ezen a napon Londonban nem volt a Trafalgar Sqare-en, az nyilvánvalóan itt korzózott a London Eye tövében. A szörnyű, hogy akármerre fordul az ember, mindenki mindig szembejön, és hát nem könnyű úgy előrehaladni, ha az ember egy tízezres tömegen akarja átverekedni magát...

És akkor még nem álltunk be a hajónkhoz vezető sorba, illetve nem léptünk be az O2 Arénába! Előbb-utóbb ez is bekövetkezett, ezt már nem is részletezem, inkább azt, hogy miként fogott el bennünket a (bocsánat, de a szólás azonnal hangulatát veszti, ha nem szókimondó formában használom, szóval)"a falusi p.csa az angol WC-n" "feeling", amikor eljutottunk az Arénán belül a helyünkre. Ez azonban már külön fejezet: http://buy-buy-london.blog.hu/2009/07/08/falusi_p_az_angol_wc_n_avagy_vacsora_fel_nyolckor.

Az O2 Arénáig vezető útat pedig hadd "tapétázzuk" ki néhány hajóról készített londoni fényképpel:

(Folytatás:_5._Falusi_p..._az angol_WC-n:_http://buy-buy-london.blog.hu/2009/07/08/falusi_p_az_angol_wc_n_avagy_vacsora_fel_nyolckor