Na hát eljutottunk ideáig (hogy miképp, azt ld. a buy-buy-London.blog.hu korábbi posztjaiban): kialszanak a reflektorok az O2-ben hogy azután újra kigyúljanak, majd némi fény és hang előjáték után beforduljon Madonna trónszéke, és felcsendüljön a Cukorkabolt lemez címadó dala, folyamatosan kísérve a kivetítőkön a hol szirupos, hol frivol, hol pedig egy kissé gusztustalan "nyalókázással"...

A Sticky and sweet igazából tavaly jelentett újdonságot, ám az üzletileg szinte egyedülálló sikereket hozó turnét az idén Madonna és csapata újratöltötte, feltehetően joggal ítélték úgy, hogy van még ebben show-ban néhány száz milliárd... A július 4-i londoni koncert mindössze abban különbözik mondjuk a július 5-től vagy a későbbiektől (köztük a budapestitől), hogy ez a második évad első állomása, s mivel elég nagy volt a szünet, meg hát tavaly ilyenkor még Michael Jackson emléke előtt sem kellett külön tisztelegni, így azután mégiscsak volt egy pici premier íze a dolognak... Sok minden persze nem változott, ha az ember átlapozza a tavalyi kritikákat, fényképeket, akkor legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy a második blokkban piros tornagatya helyett ezúttal piros miniszoknyában imitálja Madonna a teenagert, megjelent a kivetítőn Jackson gyerekkori képe és fellépett egy Jackson-táncos is, de amúgy alapvetően megmaradt a tavalyi műsor váza, inclusive  az est zenei és élménybeli fénypontját jelentő cigányzenekaros betét is, meg a másik három blokk:  a húszas évek gengszter-romantikája, a Madonna ifjúkorát felidéző hetvenes-nyolcvanas évek, illetve a misztikus távol-keleti világ. Nem hiányoztak a látványelemek sem, autó, kivetítők, lézersugarak, táncosok, amit már tavaly milliók megcsodáltak. És persze ez az est is le van öntve a kissé szirupos (sticky and sweet) emberiség-jobbító üzenettel, világmegváltó misszióval, amiképp szinte minden dalszöveg, s ebből fakadóan minden popsztrár sticky and sweet koncertje... Mindezt jó tudni azoknak, akik már nagyon várják a Kincsem Park béli magyarországi fellépést, miként azt sem árt megjegyezni, hogy egy hét órakor kezdődő koncertre a Madonna-hívek bőven ráérnek negyed-fél tízre érkezni.

Akik kritizálják Madonnát (a neten van néhány recenzió-féleség a tavalyi koncertsorozata kapcsán), azoknál két negatívum szokott felmerülni: az egyik, hogy sok a playback... A másik, hogy amikor élőben énekel, akkor meg sokszor téved hamis vágányokra a hangja, inkább playbeckelne többet!

Bevallom: én nem tudom eldönteni, hogy mikor szólt az ének playbackről, és mikor élőben, de azt meg kell mondanom, hogy ennek a koncertnek az ízét nem az ének, hanem a show határozta meg. Fantasztikus vetítések, klipek, és a vetített képek csodálatos együttélése a színpadi jelenetekkel! Bravúros koreográfia. Virtuóz hangszerszólók! Fényfüggöny mögül főszereplővé előbukkanó zongora és lézer show! Látványosan mozgó, élő színpadi technika! Vagyis akár playbackelt Madonna, akár nem, akár elcsuklott a hangja, akár nem, mindehhez a rendezők, táncosok, zenészek, fénytechnikusok annyi fűszert tettek, olyan profin tálalták, hogy ez a koncert még akkor is emlékezetes marad, ha kivesszük belőle Madonnát.

Persze nem lehet kivenni, hisz a show-t mégiscsak köré öntötték, az ő nevével adják el a sok tízezer forintos jegyeket millióknak, de akárhogy is, nekem a Kőleves című mesét juttatta ez a mindenképpen feledhetetlen este az eszembe. Bár bizonyára sokan ismerik, néhány mondatban felidézném a történetet: a mese arról szól, hogy miután a gazdag ember szíve nem esik meg a szegényen, az utóbbi hívja meg ebédre az előbbit, mégpedig kőlevesre. Ezt a meghívást már csak kíváncsiságból is elfogadja a gazdag ember: "milyen lehet az a leves, amit kőből főznek"? A szegény meg kavargatja a fortyogó vizet, kóstolgatja, és amikor a gazdag izgatottan kérdi, hogy kész van-e már, jó-e már, akkor nyelvével megtapogatva szájpadlását így szól a szegény ember: "óh, már alakul, nagyon finom, legfeljebb egy kis só hiányzik belőle..." Na egy kis sót megér, hogy finomabb legyen" - gondolja a gazdag ember, s így kerül a levesbe előbb só, azután a következő kóstolásnál egy kis répa, majd krumpli, egy kis zsír és sok egyéb után legvégül egy szál kolbász is... Amikor kikanalazzák az igazán jól sikerült levest, és a gazdag ember megnyalja a szája szélét, már csak egy kérdés marad: "és a lábos alján ott maradt kővel mi lesz, azt hogyan lehet megenni?" "Óh, azt nem szabad megenni" - mondja a szegény ember és gondosan tarisznyájába pakolja a követ - "abból nekem még sok gazdag embert kell vendégül látnom!".

Nem hinném, hogy sokat kellene magyaráznom az allegóriát! Madonna mára egy olyan fogalommá vált, ami mögött kiváló producerek, briliáns zenészek, akrobatikus ügyességű táncosok, zseniális látványtervezők, Oscar-díjat érdemlő operatőrök és filmrendezők és egy példás fegyelmezettségű kivitelező csapat áll, és kit érdekel ebben az

 összhangzatban az, hogy maga az énekhang, ami köré mindez épül, összemérhető-e mondjuk Rúzsa Magdi hangjával vagy sem... By the way: ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy milyen produkció születhetne abból, ha egyik-másik magyar tehetséghez adódna hozzá ennyi fűszer, ennyi ízesítő!

Na, de ez rossz vágány, még a végén azt hiszi valaki, hogy fanyalgok, és nem élveztem Madonnát! Muszáj ismételten hangsúlyozni: feledhetetlen volt! De hangsúlyoznám azt is, hogy most így utólag nem Madonnára, az énekesnőre, emlékszem, hanem a Londonban látott Sticky and sweet címet viselő Madonna-koncertre... Persze, benne van Madonna is, ahogy mondjuk boxolóként illusztrálja "a másik napot", vagy ugrókötelezik a "Jump" közben, de bennem az egész raktározódik el - hang-, kép- és látványelemeivel együtt. Le vagyok nyűgözve! Csakhogy amíg mondjuk egy Zorán-koncert után Zorán ott énekel bennem tovább, és vele énekelnek a vendégei: Presser, Dusán és mások, itt a koncert utolsó számával véget ért a dal, véget ért a koncert... Ez egy profi műsor pontos szerkezettel: nincs ráadás a színpadon, és nincs ráadás a lelkemben sem!

(Folytatás:
7. Éjszaka a Temzén:
http://buy-buy-london.blog.hu/2009/07/10/ejszaka_a_temzen_az_o2_tol_a_london_eye_ig_es_madonnatol_jacksonig
8. A Stonehenge szerencséje:
 http://buy-buy-london.blog.hu/2009/07/13/a_stonehenge_szerencseje)