Az előző posztban (http://buy-buy-london.blog.hu/2009/06/29/buy_buy) már megírtam, hogy miért "buy" és nem "bye", vázoltam, hogy miként lehetett kis befektetéssel megnyerni egy ingyenes londoni útat Madonna koncerttel, ám mivel mindez majd csak július 4-én hajnalban kezdődik, van még idő részletesen beszámolni az előkészületekről is.

Először is pontosítsuk a nyereményt: július 4-én repülés Londonba, este Madonna koncert az O2 Arénában, éjszaka szállás, másnap repülés haza (mindez két személyre, száz font költőpénzzel megfejelve.) Nem kis nyeremény, no de egy - bármennyire is kellemes - koncertért (gyakorlatilag egyetlen estéért)  azért mégiscsak enyhe luxus elrepülni Londonba, még ha nem is először jár ott az ember. Amikor a Unicredit Banktól felhívtak, és örömmel elújságolták a győzelmemet (bár  vakon kellett versenyezni, hisz nem tudhattam az ellenfelekről, azért nem ért teljesen váratlanul a hír, hisz - mint az előző posztban írtam - nagyon megpörgettem VISA-kártyámat), én óvatosan megkérdeztem, hogy okozna-e gondot, ha saját büdzséből megfejelném egy-két plusz éjszakával az ott tartózkodást? Talán így még a repülő is olcsóbb lesz nekik, vetettem fel, vagy ha nem is, bizonyosan nem drágább, hisz a legtöbbet mindig azért kérik, ha már másnap jön is vissza az ember...

Nem voltam biztos benne, hogy nem veszik-e rossz néven, hogy a fogak ápolásán túl én itt cicomázni is akarom az ajándék lovat, de végtelen kedvességgel és kiváló időbeosztással gondoskodtak arról, hogy három teljes napunk legyen Londonban, miközben nekem egyetlen éjszakával kellett csak kipótolnom a nyereményt: repülés szombaton hajnalban, visszaindulás hétfőn késő este, a szombat éjszakát ők fizetik, a vasárnapot én. Tökéletes! Még a nyeremény átadása előtt tájékoztattak arról, hogy a Lancaster Hotelben lefoglalták negyedikére a szállást, úgyhogy - immár versenyen kívül - újabb kártyahasználatra nyílt mód: a szállodalánc weboldalán le kellett foglalnom egy hasonló szobát másnapra, majd le kellett leveleznem a szállodával, hogy a két foglalást tekintsék egybefüggőnek, ne kelljen átköltöznünk egy másik szobába...

Közben megnéztem a Google Maps-en a szálló helyét (sőt: a nálunk egyelőre sajnos kifékezett Streetview-val az utcaképet és a környéket is),

és elégedetten konstatáltam, hogy British Museum tőszomszédságában leszünk, a Sohótól, a Covent Gardentől egy köpésre, de akár a Buckingham Palace-ig vagy a Big Ben-ig is elsétálhatunk 20-25 perc alatt... A British Museum oldalában külön látnivaló lenne a British Library, amely ma már nem csupán könyvtár, sokkal inkább "objektumtár", hisz a könyveken, iratokon kívül videók, magnón rögzített államfői beszédek, DVD-k egyaránt találhatók benne, ám be kell látni, hogy ennek felfedezése nem egy háromnapos kirándulásba illő úticél...  Az iPhone-omra letöltött London-Guide-on hallottam, hogy ha napi öt objektumot sikerülne kézbe venni, kiolvasni, megnézni, akkor úgy mintegy nyolcvanezer év kellene ahhoz, hogy végezzek... Ráadásul itt bejön még Zénon Akhilleusz-teknősbéka paradoxona (csak ez esetben még szerepet is kell cserélni, én cammogok teknősbékaként a rohamtempóban vágtató könyvtár hült helyére), mire nyolcvanezer év múlva utolérném a mai  British Library kollekciót, az évi több milliós objektumgyarapodásnak hála, ő már mai állomány többszörösével lenne előrébb...

A google maps alkalmat ad néhány útvonal megtervezésére, de mivel ott autóm nem lesz, ez csak a séták előkészítésére jó, a hosszabb utakhoz jobb kiindulópont a helyi BKV (illetve hát londoniról lévén szó, inkább LKV... na maradjunk a TFL-ben: Transport for London) weboldala, a http://www.tfl.gov.uk/. Itt megadhatjuk, hogy melyik nap hány órakor akarunk mondjuk a szállodától elindulni a Madonna koncertre, a szoftvertől pedig megkapjuk a részletes itinairt, a mentrendeket figyelembe véve, a gyalogos átkötéseket is pontosan megtervezve... A meglepő, hogy mindeddig úgy tudtam, hogy a Tube Jubilee Line járata a leggyorsabb útvonal az O2-höz, ez meg itt nekem mindenféle buszokat ír North Greenwich-ig... Most akkor mi van? Hát az van - tudom meg ugyanerről a site-ról - hogy karbantartási munkák folynak a Jubilee Line egy szakaszán, így már nem az a leggyorsabb... Ígérik, hogy a munkák majd jövő tavaszra megnövelik a Jubilee Line áteresztő képességét, de ki akar jövő tavaszig várni, amikor nekem most szombatra van koncertjegyem! Maradnak a buszok, végül is Londonban az is élmény, ámbár egy madonnás hétvégén nekivágni a várost átszelő buszozásnak eléggé kétesélyes mérközés, vajon hány busz jár majd azon a vonalon, hogy kiszállítsa mind a húszezer embert?! Bemegyek az O2 weboldalára is (http://www.theo2.co.uk/), ahol a főoldal momentán még a gyászé:

Gyászolhatnak is, míg Madonnából kettő koncert lesz az O2-ben, Michael Jacksonból 50 marad el...  Tényleg ekkora a különbség a két sztár között??? Egymillió jegy fogyott el, ennyit kell most visszatéríteni... A másodkézből vásárolt jegyek tulajdonosai az igazi vesztesek, egy-egy jegy ára a feketpiacon a halálhír előtt már az ezer fontot is átlépte, ám nekik is csak a 100-300 fontnyi listaár jár vissza...  Tényleg, mi lett volna, ha a Visa-Unicredit versenyben én is Michael Jackson jegyet nyerek? Megálltam volna, hogy ne adjam el? És ha nem, akkor most mély gyászba borulhatnék én is?

Persze kár filozófálni, nekem Madonna koncertjegyem van, és oda kéne kijutni a szombati csúcsforgalomban...

Hol is szokott lenni hasonló tömeg?

Hát augusztus elején a Szigeten!

És hogyan is lehet a közlekedési káoszt kikerülve kényelmesen kijutni a Sziget-re?

Hát hajóval!

És láss csodát, az O2 weblap - egyfajta alternatívaként - valóban a hajóutat ajánlja, a Thames Clipper-t...  A katamarán a Waterloo Pier-től indul, 25 perc alatt az O2-nél van, és (oda-vissza 12 fontért) az ember mindjárt kipipálhatja a temzei hajókázást is, ráadásul nappal is, és éjszakai kivilágításban is...  Ám mivel immár az O2-honlap is külön pdf-dokumentumban hívja fel a figyelmet arra, hogy gondok lesznek a szombati közlekedéssel, és itt is azt mondják, hogy a legjobb a hajó, nem árt előre - (újabb bankkártyahasználat ;-)) - megvenni feleségemnek és magamnak a hajójegyeket.

A Waterloo Pier közvetlenül a London Eye tövében van, úgyhogy az első napra akár egy kis óriáskerekezés is beférne, de feleségem úgy véli, hogy elég ha közelről megtekintjük ezt a látványosságot, felülről meg biztonságosabb, ha a Google Earth-ről nézegetjük a londoni panorámát, nem kell a megnyert költőpénz felét otthagyni olyasmire, amitől az ő gyomra csak összeszorul...Elég erre a repülő!

Na, de ne azzal foglalkozzunk, ami kimarad, nézzük, vajon mi fér bele Londonból az első napra?

Repülés Gatwickre (érdekes: a Malév egyik járata ide repül, egy másik a Heathrow-ra, mi pedig fél lábunkra az egyik, másik fél lábunkra a másik cipőt húzhatjuk, hétfőn este majd Heathrow legújabb termináljáról repülhetünk haza); Gatwickről vonattal be a városba, majd be a szállóba. Korán indul a gép, és útközben nyerünk is egy órát, mégis: közel dél lesz mire az ember elindulhat a Trafalgar Square, Parlament, Westminster, Big Ben, Downing Street felé, azután át a Temze tulodalára a London Eye tövébe. Talán egy folyóparti régi kocsmában érdemes ebédelni... A Waterloo Piertől hajókázás lefelé a Temzén - át a hidak, köztük a Tower Bridge, alatt - Greenwichig, este a Madonna koncert, hajó vissza, (kivilágított Tower Bridge, kivilágított Parlament, kivilágított Big Ben), és úgy éjfél tájban - már feltehetően taxival, mondjuk egy tipikus cab-bel - vissza a szállodába... Több nemigen férne bele, hacsak nem kapcsolódunk ki még egy bárban, mulatóban vagy kiskocsmában a szálláshoz közel eső Soho negyedben...

A második nap vasárnapra esik, az üzletek ilyenkor zárva vannak, vagyis maradnak a nevezetességek. Ezek nagy részét azért már életünk korábbi útjain kipipáltuk... Persze - akárcsak nosztalgiából is - visszamehetünk mondjuk a Baker Streetre.

Na nem Madame Tussaud viszafiguráit szemlélném meg mégegyszer, még csak nem is a Sherlock Holmes "házat", hanem innen még menni kell tovább mintegy húsz métert, mert ott találtuk meg -  két évvel ezelőtt - london legautentikusabb vendéglőjét, no meg vendéglősét...  A kocsma kissé eklektikus, minden asztal, minden fotel, minden szék mintha más-más lomtalanításból került volna ide, a kocsmáros pedig eléggé álmatag, nem csodálkoznánk, ha az előző éjszaka az alkohol mellett más tudatmódosítók is lúgozták volna az agyát... Először nem tudja felfogni, hogy mit is akarunk itt, ám amikor a délidő ellenére (persze, itt ilyenkor csak löncsölnek) ragaszkodnánk ahhoz, hogy ennénk valamit, hoz egy étlap féleséget, és vár... Bátortalanul felolvassuk az egyik fogást, "az nincs" - mondja. A másikat... nincs... Próbálkozunk tovább, bár egy idő múlva úgy tűnik, hogy jobb lesz megkérdezni, hogy mi van. "Chicken?"- mondja szinte kérdezve, mi pedig bológatunk, az jó lesz. Elemegy, azután kis idő elteltével visszajőn, látszik, hogy nagyon szomorú. Vigasztalnánk, de reménytelen kísérlet. Odahúz asztalunkhoz egy széket, lovaglóülésben átveti a lábát, és úgy suttogja közvetlenül az arcunkba: "nem fogjátok elhinni, de csirke sincs..." Valami azért csak van - próbálnánk visszadni a hitét, de ő csóválja a fejét, azután kissé szégyenlősen kiböki: talán vegaburger... Magyarul: hamburger, hamburger-fasírt nélkül... Érezzük, ha nemet mondunk, ezt ez az ember nem éli túl. Itt már nem egy nekünk szolgáltató pincérről van szó, hanem asztaltársunkról, aki itt ül mellettünk, és csak bennünk bízik... Bólintunk. És mire legyűrjük a vegaburgert ez a srác elmeséli életét, haverunk lesz, s mi tudjuk, nincs az a 2-3 Michelin csillagos vendéglő, amelybe szívesebben visszamennénk, mint ebbe a sarki kocsmába...

Na, de ha az embernek összesen három napja van, akkor az ismétlések helyett új dolgokat kellene felfedezni. Így ugrik Madame Tusseaud, a Globe Színház vagy a Tate Modern, és elgondolkozunk azon, hogy mi lenne ha a zsúfolt szombat után egy kicsit lazább vasárnapot iktatnánk be, mondjuk felszállnánk egy buszra, amely kivisz az ötezer éves kőoszlopokhoz, a kultikus Stonehenge-hez... Megint Internet, azután megint nehéz döntések... Oxforddal, Windsorral is kössük össze az útat? Esetleg menjünk napkeltekor, vagy napnyugtakor, amikor a buszokat üzemeltető cég szerint kevesebben vannak, a koncentrikus körök közepéig is be lehet menni, ráadásul ott a napkelte, vagy a napnyugta, ami egyes vélekedések szerint kapcsolatban állhat a Stonehenge egykori (esetlegesen - már ha hinni lehet ennek az eredetmondának) csillagászati szerepével... Na, de biztos, hogy kevesebben vannak? Annyian kínálnak hasonló utat, hogy az emberben kétségek ébrednek, hogy vajon hol lesznek a másik, a harmadik busznak az utasai... Azután meg a Stonehenge is Anglia, mi a garancia, hogy vasárnap nem felhős az ég, vagy éppenséggel nem esik ... akkor meg kifizettük a háromszoros árat a nem látható napkeltéért, napnyugtáért...  A körutak reggeltől estig tartanak, úgyhogy végül ez is kiesik a szűrön, a neten befizetek egy fél kettőkor induló buszra, mert hát délelőtt vagy alszunk, (főleg, ha előző éjjel kirúgtunk a hámból), vagy tényleg bekopogtatunk mondjuk a szálloda-közeli British Museumba, erre ugyanis eddig még sohasem jutott idő...

Ha nem British Museum, akkor - mivel a buszhoz a Viktória Pályaudvar melletti Hotelhez kell kimenni - útba ejthető a Buckingham Palace is, akár egy vasárnapi örségváltással, nem mintha erre nem kerítettünk volna sort a korábbi utak egyikén másikán is.

Na, akkor a Stonehenge is befoglalva, lám, használom én a kártyát akkor is, amikor már nem muszáj... Hétfőre meg egyelőre ne tervezzünk semmit, hisz akkor - ellentétben a vasárnappal - már nyitva lesznek az Oxford Streeten az üzletek is, és akkor nem kell így interneten keresztül kártyáznom, a Debenhamben vagy a Marks and Spencerben lehet élőben is... Ha a Unicredit és a Visa már nem is, feleségem bizonyosan díjazza majd ezt a tervet ...

(Óh az én proféta lelkem - mondom majd Hamlettel együtt a következő postban, mert rájövök, hogy milyen hasznos is volt jóelőre megtervezni mindent, például időben megvenni a hajójegyet:
 http://buy-buy-london.blog.hu/2009/07/02/oh_az_en_profeta_lelkem)